2021.03.01.
zenepedaghógus, az Erkel Ferenc Társaság elnökségének tagja
Debrecenben Tanítóképző Főiskolán kapta első diplomáját, majd elvégezte Egerben az ének-zene tanári szakot is. Követte, s előnyben részesítette a „Kodály módszer”-t tanítása során egy kis módosítással. Tudta, hogy egy alsó tagozatos kisgyermeknek szükséges a hallás mellett a látási élmény is. Ehhez segítséget kaptott Rimóczy Gáborné /Éva néni/ -tól amikor saját gyermekeit hozzá vitte zeneóvodába. Ő mesével, hangszerrel/ metallofonnal, furulyával stb./ terelgette kis tanítványait. Tőle kapta meg később a jogot, hogy zenés-mesés könyvet készítsen. Ennek alapján vezet most zeneóvodát Patrícia lánya egy kis faluban sikeresen.
A felső tagozatos képzésben igyekezett a zenetörténet által megismert zeneszerzők műveinek énekelhető tételeit, ária és egyéb énekelhető dallamot megfelelő hangnemben megszólaltatni. Úgy gondolta, Erkel műveiből is szívesen énekelnék a /Hazám-hazám, Melinda áriáját a Tisza parti jelenetből, az Erkel Szózatot/ felsorolt dallamokat. Vallotta, hogy ezeknek benne kellene lennie a tankönyvekben. Erkel két operáját már fiatalon megismerte és ettől kezdve nagy hatással voltak rá.
Több kórusban énekelt, ahogy az élet lehetővé tette számára: Debreceni Egyetemi Kórus, Debreceni Női Kar, Debreceni Maróthi György Kórus, Debreceni Maróthi György Pedagógus Kórus. Párhuzamosan az elmúlt tíz évben a debreceni Kistemplom Lauda Dominum csoportban is szerrepet vállalt. Rendszeresen figyelte és figyelemmel kísérte a gyulai Erkel Társaság által szervezett, megemlékezéseket, rendezvényeket. Leheteőségei szerint, részt vett rajtuk férjével, vagy más családtaggal.
Egy televíziós műsorban így fogalmazott: "Én azt adtam a gyermekeimnek útravalóul: nem kell zenésznek lenni, csak szeretni kell a zenét."
(Forrás: https://nava.hu/id/2047958/ Család-barát műsor, 2014. december 17-i adásnap 17 perc 25 másodperctől a család bemutatkozása, a végén Erkel Ferencné Virág Katalin szavaival)
Fájó szívvel emlékezik rá társaságunk elnöksége!
« Visszalépés
© 2013 Erkel Ferenc Társaság